Hírek
„Aktív állampolgárokat nevelünk!” – VIDEÓ
Ahogy beszámoltunk róla, a tavaszi után az őszi DÖK-konferenciánk is jól sikerült, ahonnan hasznos tapasztalatokkal térhettek haza a tanárok és diákok. A szervezőket kérdeztük első körben a tapasztalataikról, valamint a bejelentett Egyházmegyei Diákszövetség céljairól!
„Engem egészem meghatott a diákoknak ez a hihetetlen nyíltsága és szinte kitárulkozása, hogy mernek megnyilvánulni az iskolai realitásról. Most a szövetség a témája ennek az összejövetelünknek és azt látom, hogy ezt meg is éljük” – tekintett vissza Puskás Balázs, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója a szakmai napra.
A tavaszi alkalomhoz hasonlóan ezúttal is érdekes és tartalmas előadásában adta át szakmai tapasztalatát Vörös Károly, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium DÖK kapcsolattartásért felelős pedagógusa. Neki megvan a kellő tapasztalat, hiszen iskolájában már beépítette ezt a kiváló DÖK-szemléletet.
„Az előadásom a mai nap témájához kapcsolódott, tehát, hogy a bizalom hogyan olajozza meg a diákönkormányzat működését” – kiemelte, hogy az Egyházmegyei Diákszövetség létrehozása egyedi és új utakat nyithat meg és akár mások számára is példaértékű lehet.
„Ez egy merész kísérlet arra, hogy az iskolák között is szorosabbra vonja az együttműködést. Szerintem lenyűgöző, hogy egy adott projektben érdekelt tanárok és diákok párbeszédben vannak és együttműködnek egymással” – tette hozzá a VERKA tanára.
Videónkban többek között azt is megosztotta főigazgatónk, hogy mi lehet a célja az Egyházmegyei Diákszövetségnek! Összefoglalónk YouTube-csatornánkon megtekinthető!