Hírek
Óriási az érdeklődés a detox kampányunk iránt

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottsága és az Országos Lelkipásztori Intézet szakmai napján mutathatta be Tóth Zsolt, a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógiai igazgatója a detox kampány eredményeit a résztvevőknek.
Mondhatni váci napot tartottak az MKPK irodaházában, ahol „Fókuszban: Az internetfüggés” címmel tartottak szakmai napot az MKPK Családbizottságának és az Országos Lelkipásztori Intézetnek. Hiszen a nap szakmai tanácsadónk, Pöltl Ákos előadásával kezdődött. A családszakértő „Az online tér – kihívások, internethasználati tudatosság, digitális önvédelem” címmel tartotta meg előadását.
Aztán délután Horváth Szilárd, a gödi Búzaszem Katolikus Általános Iskola igazgatója ismertette az okostelefon-mentes iskola és család programot „Hogyan óvjuk meg a gyerekeket az internetes túlterheléstől?” című előadásában.
„Sokan radikálisnak tartják, amit létrehoztak az iskolában, de úgy látják, ez inkább reális döntés volt, hiszen erősödtek a gyermekek kapcsolatai, motiváltabbak, türelmesebbek lettek, javult az érzelmi intelligenciájuk és a tanulási képességük, nem beszélve arról, hogy a kultúra iránt is fogékonyabbak. Ma már versenyelőny, ha nincs okostelefon a gyerek kezében” – összegezte Horváth Szilárd a legfontosabb tapasztalatokat.
Tóth Zsolt, a Szent Mihály Intézményfenntartó pedagógiai igazgatója a tavaszi detox kampányunk tapasztalatait és eredményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Négy iskolánk 120 diákja csatlakozott a „Helló teló!” programhoz, de a kontrollcsoporttal, tanárókkal, szülőkkel együtt összesen 500 résztvevője volt a kihívásnak.
„Látható, hogy a szülők tudnak változtatni a gyermekeik versenyképességén. A kísérletben részt vevő gyerekek képernyőideje napi 210–240 percről 95 percre csökkent, koncentrációs teljesítményük 22 százalékot javult, és rövidült a reakcióidejük. Már 33 nap után 17 százalékkal csökkent a szorongási szintjük, és a pozitív hangulati mutatók is 20–25 százalékkal emelkedtek” – foglalta össze az eredményeket Tóth Zsolt.
Marton Zsolt megyéspüspökünk, az MKPK családreferense elmondta, hogy ez a szakmai nap azért jött létre, mert szerették volna a családpasztorációs találkozó kincseit szélesebb körben átadni a munkatársaknak és szolgálattevőknek.
„Egyszer elfelejtettem magammal vinni a telefonom. Megvonási tünetek jelentkeztek nálam, mintha a szemüvegemet vennék el” – mondta Marton Zsolt a Magyar Kurír tudósítása alapján.
Forrás: Magyar Kurír
Fotók: Bors Kata