Hírek

Idén is csatlakozunk a Jócselekedetek Napjához

A tavalyi évhez hasonlóan ismét csatlakoznak a Szent Mihály Intézményfenntartó intézményei a Good Deeds Day-hez, vagyis a Jócselekedetek Napjához. A Képmás is megemlített minket az esemény hazai meghonosítása kapcsán.

Egy évvel ezelőtt összesen 6 intézményünk közel 730 diákkal, valamint felnőttel vett részt a Jócselekedetek Napján. Ez egy évente megrendezett önkéntes és jótékonysági nap, amikor emberek milliói különféle – kicsi és nagy – jócselekedeteket hajtanak végre. Magyarország 2025-ben csatlakozott ehhez a világméretű mozgalomhoz.

„A Jócselekedetek napja 2007-ben indult Izraelben, Shari Arison kezdeményezésére. Az első évben 7000 önkéntes volt, majd egyre többen álltak mellé, és a mozgalom nemzetközi lett. 2025-ben 4,5 millió ember több mint 563 ezer projektben vett részt 115 országban” – írja a Képmás.

Világszerte áprilisban szokott lenni ez a nap, figyelembe véve a helyi vallási és állami ünnepeket. Lehetőleg a központi dátumhoz közeli időpontot választanak az országok. Idén április 12-ére tűzték ki a Good Deeds Day-t, itthon ezt elhalasztották egy héttel (tekintettel a választás napjára), így Magyarországon április 19-én lesz.

„Civil szervezeteket, iskolákat szólít meg a program, de elsősorban szájhagyomány útján terjed a hír. Tavaly volt a kísérleti, indító év, de így is 6–7 szervezet jött 800 önkéntessel, a legtöbben diákok, akik nagyon lelkesek. Külön kiemelném a már tavaly is többszáz fővel résztvevő váci Szent Mihály Intézményfenntartót. Idén szeretnénk megduplázni a résztvevők számát. A diákoknak van egy csapatélményük, egy „valahová tartozás” élményük, szívesen megosztják a fényképeket a közösségi médiában. Az iskolai közösségi szolgálatot is be lehet ide csatornázni” – árulta el a Jócselekedetek Napja magyarországi képviselője, Dr. Héjj Tibor, a Maholnap Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A résztvevőktől egyetlen dolgot kérnek: hogy regisztrálják a projektet a honlapon, és az esemény után küldjenek egy rövid beszámolót fotóval/videóval. Akik regisztrálnak, azok kapnak néhány pólót is, amiken a szívecskés jelkép és a Good Deeds Day felirat látható. Ezzel a szervezet vagy a csoport megjelenik a nemzetközi Good Deeds Day platformon, a honlapon és a kiadványokban, erősítve a globális kapcsolatokat. Reflektorfénybe kerülnek, és láthatóvá válnak azok a kezdeményezések, amik nem is tudnának egymásról, és a hírekbe sem kerülnének be.

A mottó egyszerű: „Think good, speak good, do good!” vagyis „Gondolj jót, mondjál jót és tegyél jót!”

Bátorítunk mindenkit a csatlakozásra!