Hírek
Egy erős közösség Hatvan szívében – látogatás a Széchenyi Technikumban
A közelmúltban intézménylátogatásra került sor a hatvani Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium falai között is. Az iskola különleges helyet foglal el fenntartói közösségünkben, hiszen a Szent Mihály Intézményfenntartó egyetlen technikuma.
A látogatás során lehetőség nyílt arra, hogy közelebbről is megismerjük az iskola szakmai életét és közösségi működését. Ezúton is köszönet illeti Fehér Józsefné igazgatóasszonyt a szívélyes fogadtatásért és a tartalmas beszélgetésért.
A Széchenyi közössége egyszerre épít a keresztény értékrendre, a magas színvonalú oktatásra és az emberközpontú pedagógiai szemléletre. Az intézményben több száz diák és pedagógus dolgozik együtt egy családias, összetartó légkörben, amely a mindennapokban is érzékelhető.
A beszélgetésekből kiderült, hogy az iskola számos területen erős és aktív. A diákok rendszeresen bekapcsolódnak nemzetközi programokba, különösen az Erasmus+ mobilitások révén, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy más európai országokban is tapasztalatot szerezzenek és kapcsolatokat építsenek. Ezzel együtt az iskola nagy hangsúlyt fektet a nyelvi képzésre, különösen az angol nyelv tanítására, amely a tanulmányi és szakmai előrelépés szempontjából is meghatározó a tanulók számára.
A tanulmányi és szakmai versenyeken is szép eredmények születnek: a diákok többek között a Kossuth Zsuzsa egészségügyi versenyen és más országos megméretéseken is sikeresen szerepelnek. Az iskola közösségi élete gazdag és sokszínű. A Diákönkormányzat különösen aktív, számos kreatív és közösségépítő programot szervez, legyen szó tematikus hetekről, gólyanapról vagy farsangi programokról.
Az intézmény pedagógiai munkájában több innovatív elem is megjelenik. Jól működik például a CSÉN program, valamint a projektalapú tanulás és a Maker’s Red Box alkotópedagógiai módszer is. A diákok különféle alkotó és szakmai tevékenységekben is részt vesznek – például diákvállalkozás keretében készített termékekkel jótékonysági célokat is szolgálnak –, ami jól mutatja, hogy az iskola a szakmai tudás mellett a közösségi felelősségvállalást is fontosnak tartja.
Öröm látni, hogy a hatvani Széchenyi közössége élő, kezdeményező és értékteremtő, és fontos szerepet tölt be a térség fiataljainak nevelésében!